diabeticwitchbrother:

lexisintoomanyfandoms:

awesomephilia:

I KNEW YOU WERE TROUBLE WHEN YOU WALKED IN. NOW I’M…

I don’t get it…

LION ON THE COLD HARD GROUND

Írjátok bátran a hormonok számlájára, de engem nagyon zavar a mai feminista mainstreamben, amikor az arról szól, hogy ne szüljünk. Mondjuk akkor is zavart, amikor még nem voltam terhes. Akkor még egy gyerekem se volt, akkor leginkább a házasságellenesség zavart. Egyáltalán lehetek úgy feminista, hogy több mint tíz éve boldog házasságban élek, van egy lányom meg mindjárt lesz egy fiam is, és már csak a farkcsóváló labrador hiányzik? És szeretek sütni is. 

Nyilván igen. De szerintem az egy tévút, ha azért harcolunk, hogy ne szüljük, az egy menekülő útvonal, az a könnyebb út. Azért kell harcolnunk, hogy a szülés és a gyermekvállalás potenciálisan ne nyomoríthassa meg egy nő életét. Ne legyen ekkora szopás. Legyen jó. Legyen olyan a világ, hogy a gyermekvállalás ne tegyen kiszolgáltatottá, illetve amikor óhatatlanul azzá tesz, akkor azzal soha, senki, sehol ne élhessen vissza. 

Mondom a részleteket. 

1. Azért kell harcolnunk, hogy a gyerekszülés ne sodorja automatikusan anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe a nőket. Ehhez szerintem nem kell több állami támogatás meg gyed, hanem szemléletváltás kell hozzá, tudniillik az, hogy a házasságban a két félnek azonos joga van a pénzhez.

Régebben járt hozzám egy nagyon kedves, értelmiségi idős hölgy, nevezzük jogásznak, nevet is szerzett magának a szakmájában, aztán nyugdíjba ment és kettejük közös bankszámlája felett a férje rendelkezett. Csak neki volt bankkártyája hozzá, bár a bácsi és a néni nyugdíja is odaérkezett. A néni nagyon hátfájós lett időskorára, ilyenkor szeretett (volna) bevenni egy-egy algopirint, de a férj meg öregkorára igen gyógyszerellenes lett, ezért nem adott rá neki pénzt. Nem vehetett algopirint a saját (nem kis összegű) nyugdíjából. Ruhákat is ritkán, de ahhoz már rég hozzászokott. Néha csempésztem neki a kórházból egy-egy levéllel.

Szerintem az abnormális, hogy ilyen előfordulhat, manapság gazdasági bántalmazásnak hívják asszem. Azért kell harcolnunk, hogy ez illegális legyen és hogy kínos legyen: hogy vegye a szájára a falu/az internet azt a házastársat, aki anyagi függésben tartja a házastársát. 

2. Azért is harcolnunk kell, hogy a jelenlegi ítélkező, bűntudatkeltő gyakorlat alábbhagyjon. Az egy abnormális dolog, hogy az anyasággal törvényszerűen együtt jár a bűntudat és a környezet részéről annak keltése. Ezen a téren a szakmai (fejlődéspszichológiai) és a hétköznapi szemlélet megváltoztatását egyaránt fontosnak tartom. 

A pszichoanalitikus hagyományban többnyire az anya a felelős a gyerek aktuális és későbbi pszichés hogylétéért és ezen szemlátomást azóta sem sikerült továbblendülni, a Vekerdy is konstans csak az anyákról beszél. Ha a gyerek felnőve szorong / lúzer / pszichopata lett, annak okai nyilván a korai anya-gyerek kapcsolatban keresendőek. Itt két dolgot szokás alapvetően figyelmen kívül hagyni. Az egyik, hogy a gyerek attól is lehet szorongó / lúzer / pszichopata, ha az anyjával jó a kapcsolata, de az apja egy fasz. Mert mondjuk megveri, vagy ordít vele, vagy mindent jobban tud, vagy - leggyakoribb - iszik. A másik, hogy a korai és a további anya-gyerek kapcsolat is értelmezhetetlen egy három- vagy többszereplős rendszerben, hiszen az anya és a gyerek kapcsolata függ attól, hogy az apa hogyan viselkedik. Ha apa jófej, az anya-gyerek kapcsolat vélhetőleg zavartalanabb lesz, mint ha apa részegen ordít anyával. Jó lenne tehát, ha a gyermekneveléssel foglalkozó pszichológia egy kicsit visszavenne az anyák felelősségre vonásából és eközben felfedezné az apák felelősségét is. 

A másik, szintén a bűntudat(keltés) kapcsán tárgyalandó dolog az az ítélkezéscunami, amit az ember anyaként kap. Hogy klasszikust idézzek (az Apapara könyvet): császárral szülsz, buzi-e vagy? Igény szerint szoptatsz, buzi-e vagy? Tápszerezel, buzi-e vagy? Babakocsiban tolsz, buzi-e vagy? Sapkát adsz rá ilyen időben, buzi-e vagy? Nem adsz rá sapkát, buzi-e vagy? Egyfolytában, konstans, minden cselekedeted ítélkezés forrása. Ezt a nők is ugyanúgy, vagy még jobban tolják, mint a férfiak, rám szólt már idős bácsi is és néni is az utcán, hogy miért nincs a gyereken zokni - nemtől függetlenül a tapasztalatlan anyuka vegzálása a hatalom és a hozzáértés illúziójába ringatja a kéretlen ítélkezőt. Harcoljunk azért, hogy mindenki kussoljon el és a gyermekbántalmazást és -molesztálást leszámítva a saját dolgával törődjön! Hogy soha egy anyukának se kelljen szégyenkeznie amiatt, hogy bölcsibe adta a gyerekét vagy amiatt, hogy nem. Tiltsuk be az ítélkezést és a bűntudatkeltést, sújtsuk pénzbüntetéssel, szégyenítsük meg nyilvánosan azt, aki csinálja. 

3. Harcoljunk a részmunkaidőért! Az, hogy a teljesen otthon vagy a gyerekkel és a full-time között kell választani, az utóbbi néhány évtized tökéletesen életszerűtlen találmánya és nem is működik. A korábbi évszázadokban a szülő nők fokozatosan álltak vissza a munkába, ami kb. azt jelentette, hogy amikor már tudtak kapálni, akkor a babára vigyázott a nagymama, ők meg kimentek kapálni. A vadkapitalizmusban meg elmentek dolgozni a boltba és vitték a gyereket is a boltba. A fodrász két hajvágás között hátrament szoptatni. Én se kapálni nem akarok, se vinni a gyereket a boltba, de azt, hogy munkaképes, értelmes nők három-kilenc évig homoktortát süssenek, nevetségesnek tartom. 

A kutatások szerint a gyerek kb. egyéves kora után már beadható bölcsibe és nem lesz tőle pszichopata. Persze, az első egy-két évben konstans beteg lesz, és akkor anya csak félmunkaerő. Adódik a megoldás hogy a munkába való visszatérésben engedjük meg ugyanazt a fokozatosságot, mint az idilli nagycsaládban: amikor anya eleinte csak két órát kapált, meg otthon varrogatott, később meg egyre többet. A részmunkaidő és az otthonról végezhető munka nem a modern idők hatalmas találmánya, hanem alap. Legyen alap. 

4. Harcoljunk azért, hogy bátran lehessünk kiszolgáltatottak! A gyerekszülés valamennyire mindig kiszolgáltatott helyzet lesz, maga a szülés, a szoptatás, majd a kisgyerekes lét kötöttsége, az anyagiak miatt. Teremtsünk egy olyan világot, amiben nyugodtan lehetünk gyengék és kiszolgáltatottak és nem kell attól tartanunk, hogy ezzel valaki visszaél. 

Kezdjük a szüléssel: ne fordulhasson elő olyasmi, hogy beszól a szülésznő/orvos, amiért hangosan jajgatok kitolási szakban. Ne fordulhasson elő olyan, hogy megaláz a csecsemős nővér, mert az első gyerekemnél egy csomó mindent nem tudok. Az a csecsemős nővér, aki amúgy amikor orvosként konzíliumba jövök ugyanoda, képes tisztelettudóan köszönni, de amikor fél nappal szülés után hálóingben kóválygok, akkor észreveszi, hogy ártalmatlan vagyok és bántható. Apróságok, de akkor se. Ne lehessen visszaélni azzal, ha valaki kiszolgáltatott. Ehhez az is kell, hogy jóval többet fizessünk az egészségügyi személyzetnek, mert akkor lehet köztük szelektálni és a hülyéket kommunikációs tréningre kötelezni, majd kirúgni. Jelenleg nem lehet szelektálni. Jelenleg Magyarországon a betegek úgy szidják az orvos anyját, ahogy akarják és cserébe az egészségügyi személyzet is úgy beszél a beteggel, ahogy akar. Ennek véget kell vetni. 

Folytassuk a családban. Igenis lehessen olyan időszak, amikor a férjem segítségére szorulok és nem tudom megvédeni magamat, és a férjem ilyenkor ne rúghasson le a lépcsőn akkor se, ha ahhoz lenne kedve. Aki a feleségét lerúgja, azt büntessük meg, hozzunk nyilvánosságra, hurcoljuk meg, legyen ez kínos és büntetendő. Ne válasszuk újra polgármesternek. Ne kelljen már nőként egyfolytában kravmagára járni és titkos bankszámlán pénzt gyűjteni. Teremtsünk olyan világot, amiben meg lehet bízni a férjekben. 

Még egy darabig tudnám folytatni, de már így is túl hosszú. Mindenesetre, szerintem gyereket vállalni hatalmas kaland és nehézség és öröm, és igenis teremtsünk olyan világot, ahol inkább öröm és kevésbé szívás. 

Jó, aki nem akar, ne szüljön, mielőtt még meglincseltek. 

tastefullyoffensive:

Ungodly! (comic by Mr. Lovenstein)

mirkwood-moose-tache:

flossskull:

yearofthepearl:

How to Tell

by ttanner2448

Oh my god this is genius!

I’M. LITERALLY CRYING.

:D:D

Tegnap valaki margózta a beatboxer apukához. Hát nekem nagyon tetszett :D

A dühkezelésről annyit szeretnék mondani, hogy még egyszer valaki kibaszott homeopatákkal és kineziológusokkal vesz egy kalap alá, mert pszichoterápiával foglalkozom, azt esküszöm, pofán csapom. Nem igaz, hogy ennyire lassú a közvélemény, de az egy dolog, a szakmai közvélemény is. Először is, emberek, az isten szerelmére, Descartes a középkorban élt, több száz évvel ezelőtt, akkor volt értelme azt mondani, hogy testünk és lelkünk két külön entitás, de nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk. Nem tűnt fel, hogy ha félsz vagy feldühítenek (lelki izé), akkor gyorsul a szívverésed, leizzadsz, megfeszülnek az izmaid (testi izék)? Nem tűnt fel, hogy ha hasmenésed van (testi izé), akkor a hangulatod is rosszabb (lelki izé)? Úgynevezett lelki és úgynevezett testi dolgok között nem lehet éles határt vonni, többek között azért sem, mert - ha nem tudnánk róla esetleg - van az agy nevű szervünk, ami a testünkhöz tartozik, és a lelki dolgaink (hangulat, szerelem, idegbaj) mégis a benne áramló ingerületátvivő anyagok révén történnek. Józan ész 1.0.

Aztán. Szerencsére a tudomány már kicsit előbbre tart ennél, ott vannak például a klasszikus londoni taxisok, minél tovább taxizik valaki, annál nagyobb lesz (méretben, vonalzóval lemérhetően) a hippocampusának a térbeli memóriáért felelős területe. Ezt már annyiszor elmondtam és leírtam, hogy részemről rettentően unom, dehát valóban szép és szemléletes példája annak, hogy életeseményeink (jelen esetben a taxizás) hatnak agyunk fizikai felépítésére (is).

Térjünk vissza a stresszhez, mert az könnyű. Stressz ér minket, erre válaszul felszabadulnak az agyunkban hormonok, ezek más hormonokat szabadítanak fel, az adrenalin és a kortizol neve lehet ismerős. Ezek hatnak a szívműködésre, a nemi hormonrendszerre, az érfal feszességére, befolyásolva ezáltal olyan betegségek megjelenését, mint infarktus, magas vérnyomás. Mi több, hatnak az immunrendszerre is, hadd ne fejtsem ki, melyik interleukin szint hogyan változik, mindenesetre az immunrendszer működésének megváltoztatása révén hat a stressz az autoimmun betegségek, a tumorok, vagy épp a nátha gyógyhajlamára. Nem, nem leszel aids-es lelki izék miatt, ugyanakkor a további lelki izék befolyásolják, hogy hogyan gyógyulsz.

Pszichoterápia. A pszichoterápia befolyásolja az agyműködésünket, a nyolcvanas évek elején (harminc évvel ezelőtt. harminc. évvel. ezelőtt.) jelentek meg azok a vizsgálatok, amikben kiderült, hogy ha kényszerbetegeket kognitív viselkedésterápiáznak, akkor adott agyterületük működése PET-vizsgálattal kimutathatóan módosul. Megváltoztatja az agyműködésedet az, hogy ha egy terapeutával dumálsz heti egy órát, igen. Mondjuk ha a taxizás megváltoztatja, akkor ez már annyira nem meglepő. De ez nem minden. A pszichoterápiák egyes formái HIV-pozitív betegekben javították a vérképet, csökkentették a vírusszámot (konkrétan a mindfulness-terápiára van egy jó study). Ez úgy lehetséges, hogy a pszichoterápia, a stresszhez hasonlóan szintén befolyásolhatta az immunrendszer működését, a kutatók azt feltételezik, hogy szimplán a stressz csökkentése révén.

Menjünk tovább. Legjobb gyógyszer a nevetés. A nevetés (lelki izé) a kutatások szerint bizonyos gének kifejeződését csökkenti, másokét növeli (leegyszerűsítve ki-be kapcsolja azokat). Ezek között vannak az immunrendszer, vannak a cukorbetegség területén fontos gének többek között. Így lehetséges olyan tudományos eredmény, hogy ha a beültetés után lombikos nőket röhögtetnek, akkor nagyobb eséllyel tapad meg az embrió. Meg volt valami hasonló cukorbetegséggel is, arra most nem emlékszem pontosan, japánok csinálták és konkrétan egy bohóc röhögtette a népet egy előadóteremben.

Szóval ha történik velünk valami - felbasszák az agyunkat, mint most nekem; megnevettetnek; átölelnek; pszichoterápiáznak - akkor az agyunkban változnak az ingerületátvivő anyagok szintjei, a stresszhormonok szintjei, ezek hatnak a vérkeringésünkre, ezáltal az összes többi szervünk vérellátására. Hatnak az immunrendszerünk működésére, és a nemi hormonrendszerünk működésére. Ezt onnan tudjuk, hogy megmértük. Nem én, hanem az okos kutatók a Harvardon meg a többi okos helyen.

Sebésznek kellett volna mennem, basszus, a vakbélműtétről meg a méheltávolításról bezzeg senki se gondolja, hogy kuruzslás. Mondjuk az infúzióról se, pedig ott van például a remek keringésjavító infúzió, amit memóriazavaros időseknek szokás adni, elárulom, hogy a hatékonysága nem bizonyított. De az infúzió, az használ, mert az tű, meg egy barátságtalan fehérköpenyes arc rendeli el, hát akkor tuti jó. A pszichoterápia meg ezotéria. Egész életemben ezt kell majd ellenbizonygatnom, igaz? Anyátok.

Köszönöm, hogy elmondhattam.